Imperium Galactica
Na, yo. Mégis írok egy cikket a GémZón-ba. Nem éppen egy aktuális játék (már
egy hónapja megjelent a 2. része is), de azért anno '97-ben leesett tőle az
állam. Sz'al, ha van köztetek olyan hazaáruló, aki nem is hallott erről a GT
Interactive által piacradobott, teljesen magyar fejlesztésű játékról, annak
elmondanám, hogy az Imperium Galactica egy űrstratégia, teljesen magyarnyelvű
változata is van (ez elég ritka, de azért magyar játéknak illő egy honi verziót
is írni). Két CD-re tudták felgyömöszölni a gamét.
Ha túlestünk (a fantasztikus) intrón, nagyjából tudjuk is, hova csöppentünk.
Kezdhetjük a játékot. A normál mód megfelelő, mazochistáknak tudom ajánlani a
nehéz fokozatot. Rögtön meg is kapjuk az eligazítást (sok-sok ilyen videot
láthatunk még a játék során), és az űrhajónkon találjuk magunkat. Mályron
(magyar rulez!;)), a másodtiszt eligazít minket (egyelőre még) kicsiny
bárkánkon. Ha valakit érdekel, elmehet a "saját szobájába", itt olvashattok
néhány haszontalan infot (elsőre érdemes elolvasni, a jobb hangulat kedvéért).
A lényeg a parancsnoki híd. Itt fogadhatjuk az érkező üzeneteket, ill.
küldhetünk, bár ez a ritkább. Érdemes megtekinteni a "csillagtérkép"-et, itt
láthatunk (kezdetben) három bolygót. Az achilles-i koloniát újjá kell építeni,
ezt a főépület felhúzásával kéne kezdeni, de rögtön itt az első probléma: nincs
elég creditünk :(. Ez bizony szomorú tény. Nah, tehát először érdemes elkezdeni
javítatni az atomerőművet és a tűzoltóságot (ha elolvastad, azt a mégsem annyira
haszontalan infot a Parancsnoki szobában, akkor tudod, hogyan lehet javítatni az
épületet, és azt is, hogy a tűzoltóság ingyen (!) rendbehozza a többi épületet,
annyira, hogy az működőképes legyen (49 %-ig)). De energia nélkül az sem üzemel,
ezért kell pénzért javítani az atomerőművet. Az adót nem érdemes sohasem
"normál" szint fölé emelni, mert akkor romlik a morál, az emberek nem
szaporodnak, hanem fogynak, ergo kevesebben fizetnek adót. Kezdetben még elég
csekély a flottánk, de a kis hülye kalózok ellen még hatásos :). A gond akkor
kezdődik, amikor jönnek a Garthogok. Kemény ellenfelek, azért csak-csak le lehet
őket gyűrni. Szeretném felhívni mindenki figyelmét a háttérzenére. Szerintem
qqva yo. Lehet, hogy most nem veséztem ki a játékot (az biztos), de a
kezdetekhez remélem, segítséget tudtam nyújtani, most írhattam volna még a
vírusfertőzésekről, meg a plazmaágyú áldásos tevékenységéről, de nem szeretném
(elkoptatni az ujjaimat ;)) lelőni a játék poénjait
[ó, mily' kár... -GK] Sokkal izgalmasabb, ha Ti
fedezitek fel őket. Yo szórakozást mindenkinek!
Kapcsolódó anyagok, linkek:
[Wanderer] 2002.06.17. 23:46
Megtekintve: 2858 alkalommal
Hozzászólok!
[info@lka.hu | RSS | Text-only version]