Bus Driver
&teBizonyára mindenkit elkapott már az öt perc GTA-zás közben, hogy mi lenne, ha most az egyszer szabályosan közlekedne. Ehhez nyújt kiváló lehetőséget a Bus Driver, bár az öt perc letelte után itt hiába keresünk gyalogosokat.
Ha valakinek túl komplikált lenne egy repülőszimulátor mert mindig összekeveri a felfelét a lefelével, vagy csak egyszerűen túl hardware-ig;nyesnek tartja, akkor kipróbálhatja, milyen lehet a buszsofőrök élete. Egyszerü játék, egyszerü grafikával, türelmes embereknek.
Az egyszerűségnek megfelelően kevés helyet is foglal a winyón és betöltéskor sem vacakol sokáig. Intró helyett kapunk egy egyszerű ötmásodperces animációt, majd be is jön a menü a maga négy elemével, egy kis idióta aláfestő zenével és annyi, játszhatunk is egyből. Játék közben már nem idióta a zene, ugyanis az egyáltalán nincs. Bizonyára ezzel is a játék szimulációs jellegét akarták növelni, ha már a szegény bkv-s buszsofőrök se hallgathatnak újabban mp3 lejátszót vezetés közben. Szerencsére hasonló egyszerűséggel kapcsolhatjuk is ki a játékot.
A szabályos közlekedést a program pontokkal díjazza. Plusz pont jár azért, ha jól állunk be a megállóba, ha zöld lámpán megyünk át, vagy csak egyszerűen nem okozunk semmi galibát egy mérföldes távonként. Ellenben figyelnünk kell például arra, hogy sávváltáskor indexeljünk, hisz ellenkező esetben pontlevonást kapunk. Érdekes módon a padlógázzal való indulásért nem von le pontot a program, de ha esetleg hirtelen fékeznénk, azért igen (értsd: vagy azért von le pontot, mert hirtelen fékeztünk, vagy azért mert átmentünk a piroson). Ha épp ámokfutunk, akkor a buszban ülök kedélyálapota szomorúra változik, amit a kijelzőpaneleln levő smile mutat ám, esze ágában sincs senkinek leszállni, ha valahol egyszerűen megállunk és kinyitjuk az ajtót. Szintén érdekes, hogy ha egy megállóban véletlenül becsuknánk az ajtót, mielőtt mindenki fel vagy leszállt volna (ki hogy), és utána bűnbánóan padlógáz helyett újra kinyitnánk az ajtót, akkor pontlevonás jár és a fel-le szállás sem folytatódik, hisz már egyszer megálltunk.
Tovább bonyolítva az eszméletlenül bonyolult játékmenetet és azért, hogy néha ne csak direkt, hanem véletlenül is szabálytalankodjunk egy kicsit, lehetőségünk van jeges utakon vagy esőben, ködben vezetni, esetleg mindezt este. A forgalom napszakhoz igazodva változik.
Sajnos csak külső nézőpont van, ami azért kicsit ront a játék élvezhetőségén. Egyrészt azért, mert belülről, visszapillantótükrök segítségével teljesen más lehet navigálni egy buszt, másrészt mert nem mindig látszik rendesen, hogy mi van a busz előtt (bár ha van valami előtte akkor a busz félig átlátszó). Ez valószínüleg azért is van így, mert a játék grafikája nem engedné meg, hogy ha közelről néznénk az előttünk haladó járművek hátát (vagy elejét), akkor azt szépnek nevezzük. A grafika így is csak egy erős elégséges, tekintettel arra, hogy ennél szebb buszszimulátor nincs (mivel ezen kívül egyáltalán nincs több buszszimulátor). Minimum követelményként a DirectX 7-es videókártya gondolom sokat elárul a játék grafikájáról.
A játék demó verziója 60 percig ingyen játszható. Nem hiszem, hogy sokan aktiválnák, de arra az egy órára azért egészen kellemes időtöltést nyújt, még azoknak is, akiknek esetleg több éves gépük van.
Kapcsolódó anyagok, linkek:
[borbiti] 2007.08.16. 13:10
Megtekintve: 3581 alkalommal
Hozzászólok!
[info@lka.hu | RSS | Text-only version]