S.W.I.N.E.
Uraim! Sajnos szomorú hírt kell közölnöm. A Disznó Nemzeti Hadsereg
elfoglalta a répaföldét. A helyzet azért annyira nem komoly, még van
remény, és nem is annyira komolytalan, hisz ez egy nagyon jó stratégiai
játék.
A S.W.I.N.E. az egy már kissé régebbi - de magyar fejlesztés révén a franc
által se ismert - stratégiai játék, amelyben két nagyhatalom csap össze,
úgymint répafölde és a disznók. Ezen két fél közül kell a játék elején
(önbecsülésünk alapján) választanunk, s ezáltal megszállókká vagy
megszállottakká válnunk. Mindkét esetben kb. 10 egymástól különböző
küldetéssel vihetjük előre a történelmet. A játék elején szintén
megválaszthatjuk a nehézségi szintet is, és ahhoz képest, hogy körítése
alapján a program akár gyerekjátéknak is tekinthető, normál módban a
negyedik pályától már meglehetősen nehéz.
A játék első ránézésre a Command & Conquer: Generals-hoz hasonlít, de
másodikra már kevésbé. Itt is háborúsdit kell játszani és itt is vannak
tankok de gyalogság az már nincsen. A legkirívóbb különbség, hogy
építkezni azt itt egyáltalán nem lehet, a játék csupán egységeink
irányításából áll. Ezért is nagyon fontos azok védelme, mert játék közben
nem gyárthatunk új egységeket, hanem csak a rendelkezésünkre álló
kereteinkből rendelhetünk újakat, ráadásul az egységeink öröklődnek
pályáról-pályára (tehát ha egyet elveszítünk akkor annak hiányát érezhetjük
a továbbiakban). A rendelkezésre álló keretekkel pedig csak az a baj, hogy
küldetésenként fix összeget kapunk mindentől függetlenül és az nem túl sok
(bár a játék minden küldetés végén pontoz de mégsem az alapján dagad a
kassza).
Egység vétel előtt gondosan áttanulmányozhatjuk az egység minden
paraméterét (újratöltési idő, fogyasztás, látó- és lőtáv, páncélok,
tapasztalat stb. - lásd képen), és módosíthatjuk is őket különböző
kiegészítésekkel (távcső, aknadetektor, répaital, extra ez-az stb.).
Azontúl, hogy mindegyik típus más-más paraméterekkel rendelkezik,
mindegyiknek van még egy speciális tulajdonsága is. A játék során fogy a
lőszer is, meg az üzemanyag is, és legfőképp az életerő, de szerencsére
mindhárom pótolható, vagy úgy, hogy viszünk a sereg végén egy-egy lőszeres
utánfutót vagy szerelő egységet, vagy eleve minden egyes egységet
felszerelünk extra tartalékokkal.
A történet egyrészt úgy szól, hogy a disznók lerohanták a nyulakat és csak
maréknyi hadseregünk tehet ez ellen valamit, másrészt pedig úgy, hogy
néhány demokráciapárti mitugrász csúfos kudarcot vallott, és az ország
megmentése érdekében kitör a diktatúra és területnöveléssel próbálja meg
helyrehozni a gazdaságot. A játék viszont már inkább csak különálló
küldetésekből áll, mint egy összefüggő történetből. Sok eltérés nincs a két
fél között, az egységek csak kinézetükben és nevükben különböznek,
lényebében a különbség csak az, hogy mások a küldetések és ellenkező a cél.
Eleinte nem értettem, hogy miért vannak olyan nagy pályák, hogyha a
rendelkezésre álló tér úgysem használódik ki a küldetés alatt; erre az a
válasz, hogy bármelyik oldalon harcolunk, ugyanazokon a területeken kell
harcolnunk, csak annak egy másik részén.
A játék az ő korában egészen kiváló grafikával rendelkezett és ma sem
értékelném jónál rosszabbra. Az egységeken látszik a rangjelzés, a
lánctalp nyoma meglátszik, a vízesés és patakok is jól néznek ki és a
sivatag is porzik egységeink elhaladtával.
A grafika mellé sorolható a hang és a zene ami szintén jól eltalált. Zene
csak a menüben szól, így a játék során nem veszi el a figyelmünket, de hogy
a játék során se unatkozzon a hangszóró, a játékot teletüzdelték vicces
beszólásokkal és kommentárokkal, amik a játék fő hangulatát adják.
Állítólag igazi ínyencség a német verzió ugyanis az az ottani South Park
szinkronstábbal készült. A játék közben még hallgathatjuk a természet lágy
ölét (egész összhangban van az ágyúdörgésekkel), mint például a játékban
nem látható madarak csicsergését és a patakocskák csordogálását.
A játék nem egészen mai státuszának van egy jó oldala is, ami az idő = pénz
összefüggésből fakad. Történetesen az, hogy bruttó 990Ft ellenében
hozzájuthatunk (legálisan).
Igazából azoknak jó játék ez, akik nem is annyira stratégia játék rajongók,
hanem inkább akik szeretik a gyökér poénokat. Stratégiai játékosoknak
lehet hiányozni fog egy s más, ami valóban benne lehetne egy stratégiai
játékban és lehet, hogy ebbe is benne is lett volna, ha nem első munkája a
csapatnak és nem magyar fejlesztés lenne. Nekik inkább ott van a Codename:
Panzers ami szintén a Stormregion munkája és lényegében ezt fejlesztették
tovább de az már egy komoly játék. Igazából nézőpont kérdése, mert az
végülis pozitívum is lehet, hogy nincs túlkomplikálva. Nem csak nyulaknak!
(Disznóknak is.)
jó:
- "történelmi háttér"
- ötlet, zene, hangok, stb.
nemjó:
- sokmindenire nincs lehetőség (pl. alakzatok felvételére)
- hidakon az istennek se tud egyszerre normálisan átmenni a had
Kapcsolódó anyagok, linkek:
[borbiti] 2005.06.12. 19:32
Megtekintve: 10805 alkalommal
Hozzászólok!
[info@lka.hu | RSS | Text-only version]