állandó humor felhasználói hardware játékok internet zene ajánló egyebek alkotók emil
[JáTéKOK]
Sherlock Holmes: Az ezüst fülbevaló esete
Adott egy gyilkosság, egy nagy ház, egy halom gyanúsított és Sherlock
Holmes (és Doctor Watson). Pont ahogy a nagykönyvben megvan írva.
A történet indulásból körülbelül ennyi, és innentől már a mi dolgunk a többit kideríteni. Ki kell kérdeznünk az embereket, össze kell gyűjtenünk a bizonyítékokat stb. Nagyjából körülbelül ilyen szokványos kalandjátékelemekkel megy el az egész (egyébként nem túl rövid) játék, mígnem a végére összeáll a kép. Minden párbeszédről és fontosabb tényről jegyzet készül, illetve belekerül a mappánkba minden dokumentum is, de feldolgozatlan formában; tehát ha a hátterébe is akarunk látni a dolgoknak, akkor kénytelenek leszünk gondolkozni, mert a játék során Sherlock Holmes semmilyen következtetést nem von le, és még csak nem is próbál meg rossz irányba befolyásolni minket. Arra, hogy ne csak ész nélkül vigyük végig a játékot és ne csak átugorjunk a hosszabb (néhol unalmasnak tűnő) dokumentumokon, hanem gondolkozzunk is közben, még a nap végi kvíz is kényszerít minket mert ha azt nem töltjük ki helyesen (és nem támasztjuk alá a jegyzetünkből előkotort bizonyítékokkal), akkor nem enged tovább a játék. Összesen öt nap alatt játszódik a cselekmény tehát öt ilyen kvízzel lesz dolgunk, továbbá a játék végén még rákérdez, hogy szerintünk ki a gyilkos (pontosabban kik) de itt már akkor is továbbenged a végső leleplezéshez ha nem tudnánk, hogy kik azok.
Kiegészítésként található a játékban néhány logikai feladvány, de ami érdekesebb, hogy van a időre menő, sőt még lopakodós rész is. Ezek alapvetően csak jók, mert a monotonitásból kiragadják a játékost, meg egyik sem különösebben nehéz, de ha valamelyiket történetesen elszúrnánk, akkor elég nagyot szívhatunk ha nincs friss mentésünk (mert ugye kalandjátékban minek egyfolytában mentegetni).
A bolti verzió az elvileg magyarul van (khm). Ezesetben nem értem, hogy mit keres a forgalmazó honlapján egy 800MB-os (!) magyarítás. Nyelvezetnél itt az a jó, hogy lehet belőle tanulni jó kis angol kifejezéseket, mert nyugodt tempóban, érthetően hangzanak el végig a párbeszédek. Ha már hang akkor zene, hát az meg olyan amilyen elvárható egy száz évvel ezelőtt játszódó játéktól - nyugodt klasszikusok.
Tehát vérbeli krimivel van dolgunk, vér nélkül.
[borbiti] 2005.10.24. 18:44
Hozzászólok!
Copyright © 1996-2008 LKA Team, minden jog
fenntartva. A magazinból a szerkesztőség hozzájárulása nélkül semmilyen anyag nem
másolható ill. használható fel újra. Az oldalon feltüntetett dolgokért, azok
származását/hitelességét illetően semminemű felelősséget nem vállalunk.
A magazin készítése során egyetlen Micro$oft terméket sem használtunk.
[info@lka.hu]